.

"Első ránézésre az elme egy állandóan működő beszélőgép, amely folyamatosan gondolatok, elképzelések, fogalmak, jelentések, emlékek, tervek, nézetek, kétségek, ismétlések és értelmetlen mondókák özönét ontja magából. Majd a múltból és a jelenből zenék, korábbi események, szövegrészletek, jelenetek, vélemények, töprengések, tárgyak és emberek képeinek töredékei jelennek meg. Mindezt elképzelt dolgok, ábrándok, vágyálmok, félelmek, tűnődések és megannyi agyszülemény követi. Ebbe a véget nem érő fecsegésbe hírek, közérdekű események, filmjelenetek, tévéműsorok és internetes társalgások részletei vegyülnek. Mindennek a tetejébe jönnek a pénzügyi és üzleti gondok, a kifizetendő számlák, az eltervezett dolgok, a család, a politika, az aggodalmak, és így tovább, a végtelenségig.
Eleinte túlburjánzónak és reménytelen ingoványnak tűnik, amely felett alig van valami uralmunk, ha van egyáltalán. Ha összpontosítunk és koncentrálunk, lehetnek logikusan összefüggő gondolataink, de az elme hamar visszatér gondolatai, képei és ábrándjai nyughatatlan tengeréhez, és minden marad a régiben.
Van-e ennek az egésznek bármi értelmes is? Van-e olyan pont, ahonnan kiindulva egyáltalán felfoghatnánk ezt az őrültek házát?
Buddha azt mondta, hogy a valódi Én a gondolatok közötti űrben tűnik fel egy pillanatra, de az elme mintha soha nem tartana szünetet folytonos tevékenységében. Mindenesetre úgy látszik, hogy szüntelenül kétségbeesetten igyekszik lekötni magát valamivel, mintha jobban rettegne a csend egyetlen pillanatától, mint bármi mástól."